Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara

MTI Gazdaság

Varga svájci cégvezetőknek büszkélkedett

A 2015-ös gazdasági kilátások érdemben javultak, az idén a magyar gazdaság növekedése 3 százalék fölött alakulhat, ennek alapján emelte a kormány az elmúlt héten az eddigi 2,5 százalékról 3,1 százalékra az ez évre várt gazdasági növekedési prognózisát – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara keddi budapesti közgyűlésén.

MTI Gazdaság

Szijjártó elárulta a külföldi cégeknek, mi a magyar siker titka

A kormány célja, hogy Magyarország termelési központtá váljon Európában, és ehhez versenyképes befektetési környezetet teremt intézkedéseivel – mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kedden Budapesten, a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara több vegyes kamarával közösen tartott rendezvényén.

Mintha meg sem történt volna? A maszkot eldobtuk, de Covid-traumáink velünk maradtak?

Mintha meg sem történt volna? A maszkot eldobtuk, de Covid-traumáink velünk maradtak?

Tízezer forintot kell fizetnie a 76 éves nőnek, akit Lázár János beperelt

Tízezer forintot kell fizetnie a 76 éves nőnek, akit Lázár János beperelt

A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

A Liverpool legyőzésétől remél feltámadást a Plymouth magyar focistája

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Egyre vastagabban fog a lakásukat hirdetők ceruzája

Egyre vastagabban fog a lakásukat hirdetők ceruzája

Már Koszovó, Albánia és Moldova is tisztább Magyarországnál a friss korrupciós listán

Már Koszovó, Albánia és Moldova is tisztább Magyarországnál a friss korrupciós listán

Fájdalmat okoztak a mesterséges intelligenciának – gondolták: mi baj lehet a kegyetlenkedésből?

Fájdalmat okoztak a mesterséges intelligenciának – gondolták: mi baj lehet a kegyetlenkedésből?

Kanye West úgy felhúzta magát Taylor Swiften, hogy törölte a fiókját az X-ről

Kanye West úgy felhúzta magát Taylor Swiften, hogy törölte a fiókját az X-ről

Halálra gázolt a Hernád-Zemplén InterCity egy embert Gödöllőn

Halálra gázolt a Hernád-Zemplén InterCity egy embert Gödöllőn

A címlapról ajánljuk